Sasuke valami furcsa zajra ébredt. Az óra már vagy öt perce pittyeghetett, de ő még mindig nem hallotta meg. Természetesen fázott, meg a háta is fájt, de így jár aki nem az ágyán fekszik, betakarózva. Az óra mellett egy cetlit látott. Ez volt ráírva: „Mozi”. Még tegnap este írta, de ebben a reggeli kómásságban nem igazán esett le neki, mit is jelent. Miközben öltözködött, csak ezt hajtogatta magában: „Mozi, mozi, mozi”. Miközben zokniját húzta volna fel, elvesztette az egyensúlyát, és egy nagyot esett. Ekkor eszébe jutott. Fölpattant, nadrág, póló.
- „A fenébe! Csak az Orochimaru-féle ruha van nálam!”
Abban a szobában volt Naruto szekrénye. Feltépte az ajtót, és keresett egy normális nadrágot, meg egy normális felsőt. Egy sem volt jó rá. Felvette ANBU ruháját, majd felkapta a táskáját, és rohant ki a szobából. Naruto-hoz hozzávágott egy párnát, ettől biztosan felébred. Cipőjét fölhúzta, majd bevágta maga mögött az ajtót. Rohant a kapu elé. Mikor odaért, nekidőlt egy oszlopnak, és várta Sakura-t. pontosan hét óra volt. Éppen arra sétált Karin. Már csak ez hiányzott! Jól van, megpróbált közömbösen viselkedni.
- Jó reggelt Sasuke-sama! Ilyen korán?
- Ja...Karin, megkérhetlek valamire?
- Ha Naruto-val összefutsz, mondd meg neki, hogy reggel megbeszélésen voltunk.
- Mi? Miért, hova mész?
- Hát őőőőő...izé...hovaishovais...ja, igen! Tsunade-sama megkért, hogy egy sürgős küldeményt adjak át Gaara-nak.
- És ez olyan nagy titok?
- Hát öm...igen. Szóval...ezt most te sem hallottad.
- Jól van, jól van. És...mikor érsz vissza?
- Este...kb.
- Este?
- Őőő...igen! Tudod...edzeni is kell! És azt most a falun kívül fogom megtenni. – Sasuke nem bírta tovább. Naruto jól mondta: nem tud hazudni.
- Értem, na, akkor én most megyek.
- Rendben. Szia!
Ezt most olcsón megúszta. Mikor Karin elment, Sasuke felállt, és körülnézett. Az utca üres, Sakura sehol. Még várt egy kicsit. Az óra negyed nyolcat ütött. Felállt, és már indult volna, de Sakura megállította.
- Bocsi, hogy késtem! – mondta Sakura futtában. – Ino feltartott.
- Valóban? – karba tette a kezét. – Megbocsáthatatlan bűn, hogy késtél.
- Jaj, Sasuke-kun, most...zokognom kéne, és könyörögnöm, hogy megbocsáss?
- Pontosan. – Sasuke helyeslően bólogatott.
- És hogyan engesztelhetem ki őkelmét? – kérdezte Sakura gúnyolódva.
- Hát...így biztos nem.
- Na, indulhatunk?
- Addig nem, amíg bocsánatot nem kérsz. – már alig bírta visszafojtani a nevetését.
- Arra várhatsz. – karon ragadta Sasuke-t, és kirángatta a kapun. Sasuke megállította.
- Azt sem tudod, hogy hova megyünk.
- Ez igaz.
- Na, akkor gyere! Majd én odavezetlek.
- Naaaaa, bökd már ki, hogy hova megyünk!
- Nem mondom meg, mert késtél.
- Jaj, de szemét vagy! Lécci mondd el végre, lécci, lééééééééciiiiiiiiii! – Sasuke elé ugrott. Csillogó szemét óriásira nyitotta. Sasuke nem tudta, mit tegyen.
- Jaj, ne nézz rám így! Teljesen zavarba ejtesz.
- Tényleg? – Sakura szerényen lehajtotta a fejét. – Akkor mondd el, hogy hova megyünk! – ismét Sasuke szemébe nézett. A fiú teljesen elvörösödött.
- Most már nem bírom tovább! Elviszlek moziba. – mondta Sasuke teljesen lemondva a meglepetés erejéről.
- Tényleg? De...de...miért?
- Hát...csak úgy. Na, gyere mert elkésünk.
Lassan elsétáltak az előőrs-városba, ahol Sasuke a jegyeket vette. Minden nyüzsgött az emberektől. A mozi előtt hosszú sor állt.
- Hát, akkor álljunk be a sorba! – Sakura, már indult volna, mikor Sasuke megfogta a kezét.
- Ők beállnak, mi bemegyünk. – elővette a zsebéből a két jegyet.
- Hogyan szerezted meg?
- Hosszú történet.
- Van időnk.
- Majd később. Na, gyere!
Sakura továbbment Sasuke után. Megint kerülgette az a furcsa érzés. A nagy teremben megrogyott egy kicsit.
- Minden rendben? – kérdezte Sasuke.
- Persze...minden rendben. Gyere! Üljünk le!
- Alig állsz a lábadon. Biztos jól vagy?
- Persze. Ne is törődj velem! Mit is nézünk?
- Semmit! „Az a nő...ez csak egy csapda lehet!”
- Mi? Most az előbb azt mondtad, hogy...
- Mondtam, amit mondtam! Ez biztosan csapda volt! visszamegyünk a faluba!
- De...
- Alig állsz a lábadon! Mint mikor az a nő ránk támadt! Nem hagyhatom, hogy megint baj érjen! – megragadta Sakura kezét, és Konoháig meg sem állt vele. Minden zsúfolt volt. Sakura megint kezdte rosszul érezni magát. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a saját lába vitte. „Kumiko, mit csinálsz?” a keze is magától mozdult. Kísérteties hangok zajongtak a fejében. Kinyitotta az ajtót. A lába felvitte őt a lépcsőn. Kinyitotta a szobája ajtaját. Az anyja feküdt az ágyon...holtan. sikított, majd az ágyhoz rohant. A nyomában ott volt Sasuke. teljesen ledermedt. Sakura mögött ott termett Kumiko.
- Elmentelek megkeresni, de senki sem tudta merre jársz. Mikor ideértem, már halott volt.
- Ki tette? – kérdezte Sasuke.
- Nem tudom. De bárki is volt az, nem ússza meg szárazon.
- Sakura, mit tegyünk? – kérdezte Sasuke.
Sakura hosszú ideig zokogott. Nem tudott szóhoz jutni. Pár perccel később akadozva megszólalt:
- Csak egyet tehetünk...elmegyünk, és megkeressük a tekercset. Kumiko, hívd Sai-t!
- Sai-t? Mit akarsz?
- Majd meglátod. De siess! Kifutunk az időből.
- Rendben. – Kumiko rohant Sai-ért. Sasuke még mindig ott állt. Képtelen volt megérteni, miért pont most történt.
- Ez nem Maatsuma műve. – mondta Sakura.
- Honnan tudod?
- Maatsuma sebek, és mérgek nélkül képes halált okozni. Viszont anyámon rengeteg seb van. Ez biztosan egy szolgája műve. – mögötte berontott az ajtón Sai.
- Itt vagyok, mi tör...te jó ég!
- Sai, megkérhetlek valamire? – kérdezte Sakura.
- Mi lenne az.
- Talán anyám utolsó emlékeit a fejedbe tudnám vetíteni. Az emlékkép elég homályos lesz, és akadozó. De talán te ki tudod belőle nézni, hogy ki végzett vele. Le kéne rajzolnod, és utána a hiányzó részeket kiegészíteni több lehetőséggel.
- Sakura, te biztos vagy ebben? – kérdezte Kumiko.
- De...Sakura, a Kekkei-genkai-od második fázisát nem tudod használni! – mondta Sasuke. – Vagy mégis?
- Majd elmondok mindent. Sai, gyere! – Sai odament Sakura-hoz. A lány egyik kezét az anyja fejére, másik kezét Sai fejére tette. Erősen koncentrált. Mindkettejük fején átvillant a gyilkosság minden pillanata. Sai elájult. Sakura még magánál volt. Két kezét a saját fejéhez tette, majd halkan ennyit mondott: megsemmisítés. Ő is elájult. Sasuke egyáltalán nem értette. Rémülten nézett Sakura-ra.
- Kumiko...mi volt ez?
- Jól van, elmagyarázom. Sakura azért mondta mindenkinek, hogy a Kekkei-genkai-a nem fejlődött ki, hogy ezzel is biztonságban tartsa magát. Amit az előbb láttál egy egyszerű emlékkép-közvetítés volt. Régebben az Ezer jég országában ezt főleg halottaknál alkalmazták, mint most. Kellett valaki, aki rajzolt zenélt, vagy bármi más ilyen ninja művészetet művelt. A halott életének utolsó öt percét még meg lehet tekinteni egy kis ideig, aztán az is megsemmisül. Ezeket a képeket egy Haruno átközvetíti a annak az agyába, aki valahogyan le tudja írni a tettest. Ez esetben Sai egy rajzzal fogja tudatni velünk, hogy ki volt a gyilkos. Lehet, hogy magát a tettest rajzolja le, ez esetben könnyű dolgunk lesz. Lehet, hogy színekkel. Vagy egy fegyverrel. Ez az emlékképektől függ. De ez kockázatos. Sai, vagy Sakura azt hihetik, hogy ez velük történt meg. A „megsemmisítés” ez ellen szolgál. Eltünteti azokat a képeket, amik ezeket a tévhiteket okozzák, és csak a lényegeseket tartja meg. Miután Sai elvégezte a feladatát, ezekre a képekre sem fog emlékezni. Sakura most olyan három órát komában lesz, ez alatt az ő fejéből is törlődik minden, amit átadott. Bonyolult, és veszélyes, de ez a leggyorsabb lehetőség.
- És az a belső énes duma?
- Maatsuma nem hiába kapta a Fekete Özvegy nevet. Ha egy férfi akár megcsókolta, és ő megunta azt a férfit, egyszerűen csak végzett vele. Aztán jött valaki, akinek gyereket is szült. Ez a gyerek én voltam.
- Te? Te...Maatsuma lánya vagy?
- Pontosan. Apámmal végzett, és velem is akart. De a ninjaháborúban kaptam egy gyógyíthatatlan, halálos betegséget. Azt mondta segít rajtam, de átvert. Csak éveket vett el az életemből. Már csak egy évem maradt hátra, mikor mindenkit lemészárolt. Én hoztam Sakura-t, és az anyját ide. Utána egy nap...Sakura-val együtt játszottunk. És éreztem, hogy mindjárt végem. De én élni akartam. Segíteni akartam Sakura-n. Csak egy lehetőségem volt: lelkemet Sakura-ba pecsételtem. De nem úgy, mint Yondaime a Kyuubi-t Naruto-ba. Ez az egyik legkülönlegesebb pecsételjárás volt. Néha emberi testet ölthettem, mint például most. Majd csak akkor tűnök el végleg, ha végzünk Maatsuma-val. Ennek volt egy ára: a képességeimet át kellett ruháznom Sakura-ra. Mivel Sakura emlékőr, én pedig gyógyító...
- A Kekkei-Genkai újra összeállt benne.
- Pontosan.
- És mitől szakadt szét?
- Senki sem tudja...több száz éve történt. – ekkor Sai lassan feltápászkodott. Körülnézett.
- Mi történt? – kérdezte.
- Sai, most Sakura az anyja utolsó emlékeit adta át neked. A te feladatod, hogy felismerd, és lerajzold a gyilkost! – mondta Kumiko szertartásosan.
- Hogy? – Sai nem vágta.
- Ez egy S szintű feladat.
- S szintű? – Sai-nak erre a szóra megcsillant a szeme. – Rendben! Addig be sem fejezem, amíg kész nem vagyok! – fölpattant, és elrohant.
- Ez gyorsan ment. – mondta Sasuke. Sakura-hoz ment, és fölemelte. – Hova vigyük?
- Vidd haza!
- Haza?
- Úgy értem...Naruto-hoz! Majd én szólok Tsunade-nak, és elmondok neki mindent. Utána én is megyek veletek.
- Hova?
- Sakura azt mondta, elmentek tekercset keresni! És beszéltetek valamiről. Még régebben.
- Most ezzel arra célzott, hogy elmegyünk oda...a Jégkristályok közt rejtőző faluba?
- Igen. Menjünk! – Sasuke elindult Naruto háza felé. Szomorúan nézett Sakura-ra. „Miért pont veled történik ez?” – kérdezte az eszméletlen lánytól. Sakura persze nem válaszolt. Halálkomoly arccal aludt. Sasuke kinyitotta az ajtót, és levette a cipőjét. Naruto éppen ebédelt. Sasuke-n megakadt a szeme.
- Mi történt? – kérdezte Naruto. Sasuke nem válaszolt. Bement a szobájába. Sakura-t lefektette az ágyába, és betakarta. Leült az ágy szélére. Nem hitte volna, hogy a dolgok ideáig fajulnak. Az előző pillanatban még Sakura teljesen boldognak tűnik, a másik pillanatban sorban törnek össze az álmai. És Kumiko története...teljesen különös volt számára. A csöndet Naruto törte meg.
- Történt valami?
- Az anyját megölték. – mondta Sasuke a semmibe bámulva. Naruto teljesen megrendült a hír hallatán. Az ajtónak támaszkodott.
- Mikor?
- Nem tudom. Elmentünk a közeli városba. Mikor visszaértünk, már halott volt.
- Van köze Maatsuma-hoz?
- Van, de nem ő tette.
- Hanem ki?
- Nem tudjuk.
- És Sakura-chan mikor tér magához?
- Még egy pár órát biztosan kómában lesz.
- Nem vagy éhes?
- Nem köszi. – fölállt, és összeszedte minden holmiját. Naruto értetlenül nézte. Sasuke összecsomagolta minden holmiját, majd ismét leült az ágy végébe.
- Elmész?
- Majd igen.
- Hova?
- Azt...nem mondhatom meg. Ne haragudj! A ti biztonságotok érdekében.
- Jó. Sasuke, jól vagy?
- Igen...azt hiszem.
- Jól van, én megyek edzeni. Az erdőben megtalálsz, ha kell valami.
- Rendben. – Naruto elment. Sasuke le sem tudta venni Sakura-ról a szemét. Sajnálta. Megfogta a kezét. Sakura egyre jobban szorította. Tudta, hogy ott van vele. Kopogtak az ajtón Sasuke félve, de otthagyta Sakura-t. Kinyitotta az ajtót. Kumiko, és Tsunade volt az ajtóban.
- Még mindig alszik? – kérdezte Kumiko.
- Igen. Gyertek be!
Kumiko előrerohant, de Tsunade még ott maradt az ajtóban. Halkan megszólalt:
- Ugye Sasuke, ehhez neked semmi közöd?
- Semmi...legalábbis én nem tudok róla.
- Karin mondott néhány dolgot. Hogy találkoztatok vele, és, hogy követett titeket. Mit mondott?
- Majd bent megbeszéljük.
Tsunade is lassan besétált a szobába, ahol Sakura aludt. Sasuke vett egy nagy levegőt, és elmondott Tsunade-nak mindent.
- Szóval...mielőtt Sakura megtalált volna, az előtt pár nappal megbízott minket egy ismeretlen személy egy bérgyilkossággal. Én már akkor elleneztem, de az Akatsuki azt mondta, kötelességünk megtenni. A nő azt mondta, hogy én majd tudni fogom, hogy kiről van szó. Ezért voltunk a falu közelében. Amikor elindultunk a szövetségek megkötésére, én leszakadtam a csapattól, hogy az Akatsuki-val tárgyaljak. Út közben összefutottam Karin-nal. Elmondta, hogy a nő rájuk támadt azon a napon, amikor Sakura-val összefutottam, és, hogy már nincs sok időnk. Ekkor jöttem rá, hogy a megbízást Maatsuma adta, és, hogy a célszemély Sakura. – Sakura elkezdett mocorogni. Nyöszörgött valamit, de senki sem értette tisztán.
- Sakura most mindent hall. – mondta Kumiko. Sasuke bűntudatot érzett, hogy eddig nem szólt Sakura-nak. Megint megfogta a kezét.
- Folytasd, Sasuke! – bíztatta Tsunade.
- Szóval...az Akatsuki-val sikerült megbeszélnem mindent, amint látjátok...de Karin egy szóval sem említette, hogy Maatsuma a nyomunkban van. Ennyi.
- És ma hol voltatok? – kérdezte Tsunade.
- A közeli városban...csak úgy.
- Nem, mintha gyanakodnék, de nem akartad elterelni Sakura figyelmét, amíg a gyilkosság meg nem történik?
- Nem... – már felállt volna, de Sakura mégjobban megszorította a kezét. Sasuke visszaült mellé. Tsunade odament az ágyhoz, és Sakura homlokára tette a kezét.
- Kicsit lázas. Hozok borogatást. – kiment a szobából. Sasuke remegő hangon megszólalt:
- Kumiko, ugye...a jutsu, amit Sakura használt...nem tiltott?
- De...de nem halálos. Csak azoknak, akik nem bírják ezeket a tüneteket, amiken most keresztülmegy. De Sakura erős lány. Látnod kellett volna a harcait. – Sasuke egy kicsit megnyugodott. – Szereted ugye? – Sasuke semmitmondóan hallgatott, ami a kíváncsi Kumiko-t nagyon bosszantotta. – Na, őszintén!
- Még én sem tudom pontosan.
- Jaj, ezt nem lehet pontosan nem tudni! Na, őszintén!
- Miért érdekel annyira?
- Hát tudod...kíváncsi ember vagyok...hihi. De akkor is! Mondd már el!
- Értem.
- Itt vannak a borogatások. – mondta Tsunade. – Cserélgesd neki negyed óránként! Nyugodj meg, rendbe fog jönni! – kiment a házból.
- Hívjam Naruto-t? – kérdezte Kumiko.
- Nem kell. Hadd eddzen!
- Rendben. – Kumiko is elhagyta a házat. Sasuke egész éjszaka Sakura mellett volt. A lány még mindig nem tért magához. Naruto is ott segédkezett Sasuke körül, hiszen Sasuke nem mehetett el Sakura mellől. Már éjfél körül járhatott, mikor Sasuke kicsit fáradtnak érezte magát. Próbálta magát ébren tartani, de nem sikerült. leült a földre, a fejét az ágyra hajtotta, és elaludt.