Eközben a faluban mindenki várta Sakura érkezését. Nem tudták, mikor ér vissza, mindenki csak találgatott. Tsunade irodájában mindennap ott volt Sakura anyja. Csak várta a lányát. Akárhányszor zörgettek, mindig felpattant, de sajnos Shizune lépett be, vagy valamelyik ninja hozott hírt a közeledő háborúról. De várt, és várt. Bízott benne, hogy Sakura épségben van. Tsunade is várta, hogy megérkezzenek, hiszen mint mindig, most is kihasználta a temérdeknyi fogadás lehetőségét. A falu jó pár lakosával fogadott, hogy egy héten belül Sakura visszatér Sasuke-val együtt. Erre csak ő mert fogadni, úgyhogy a többi ember nem sok reményt látott benne. De most úgy tűnt, hogy ráragyog a szerencse. Egyik délután Sakura beviharzott az irodájába. Mellette Naruto, és egy ANBU-harcos. Mielőtt Sakura bármit is szólhatott volna, az anyja szorosan átölelte.
- Sakura, hol voltál? – kérdezte az anyja zokogva. – Már azt hittem, megöltek! Miért nem szóltál? – miután megnyugodott, odalépett az ANBU-harcoshoz. – Köszönöm, hogy megtalálta a lányomat!
- Tulajdonképpen, ő talált meg engem. – mondta Sasuke, és levette az álarcot. – Tsunade-sama, beszélnünk kell!
- Akkor én most nem is zavarok. – mondta Sakura anyja.
- Naruto-san, kérlek te is menj ki! – kérte Sakura. – Ne mondj senkinek semmit!
- Rendben. Megyek. De lógtok nekem!
Sasuke és Sakura elmondták a Haruno-klán tragédiáját. Közben Sai, Naruto, és Sakura anyja föl-alá járkáltak az iroda előtt.
- Most már igazán elmondhatnád, mi az a nagy titok! – mondta Sai. – Naruto, hogyan segíthetnék, ha nem vagyok képben!
- Mondtam már, majd megtudod! Sakura biztosan beleavat téged is, de úgy kotyogd ki, hogy ez egy S-szintű titok!
- S-szintű??? Azta! Sakura mibe ment bele már megint?
- Ez még jó régen történt.
- De mi az?
- Mondtam már, hogy…
- Naruto, Sai, gyertek be! – mondta Tsunade. – Nagy hiba volt, hogy nem mondtad el, Sakura, de ez most már lényegtelen, az ANBU-t visszahívjuk, a gyanú miatt pedig elnézést kérünk Uchiwa Sasuke. De Sakura, ha a fegyver a te tulajdonodban van, hogy kerülhetett Maatsuma-hoz?
- Nem tudom…bár…a múlt héten betörtek hozzám. Nem tudom, miért nem vettem észre, hogy elvitte volna.
- Rendben van. Akkor a küldetés a következő: ha tényleg Maatsuma okozza a ninjaháborút is, akkor keressétek meg! Ezenkívül: mindenképpen keressetek segítséget Konoha számára! Kössetek szövetséget bármelyik faluval! És Sakura-nak biztonságban kell lennie! A legnagyobb feladat, hogy megvédjétek, és segítsetek neki!
- A segítség egy része talán meg is van oldva. – mondta Sasuke. – Az Akatsukival sikerült szövetséget kötnöm, talán meggyőzhetem őket.
- MI????? – kiáltott fel Naruto.
- Plusz talán a csapatom is segít, ha meggyőzöm őket.
- Ez nem Sasuke! Valaki állítsa meg! Egy betolakodó!
- Csillapodj, Naruto! – szólt rá Sakura.
- Állj! – vágott köbe Sai. – miért is kéne Sakura-t megvédenünk?
- Hosszú sztori. – felelte Sakura. – Majd útközben elmesélem.
- Akkor minden rendben? – kérdezte Tsunade-sama. – Máris indulhattok. Sasuke, te maradsz ANBU-ként, de nem ebben a ruhában. – elővett a raktárból egy másik öltözéket. – Ez még Itachi-é volt. Sai, Naruto, ha veszélyt észleltek, Pakkun majd jelenti.
- Mi? – hökkent meg Sakura. – Az a pofátlan korcs? Nem lehetne egy másik kutya?
- Csak Pakkun tud beszélni, és ő a leggyorsabb.
- Na persze. – mondta Naruto. – Sakura-chan, ugye azóta váltottál sampont!
- Muszáj ezt emlegetned?
- Jól van, akkor egyedül is boldogultok? Pakkun nem megy veletek. Rendben?
- Remek. Akkor csak négyen megyünk. Sasuke-kun, elkészültél?
- Máris, egy pillanat! Biztos, hogy ez jó ötlet, Tsunade-sama?
- Igen, de siess! – felelte Sakura. – Ha a védőkkel gond van, csak szólj!
- Azt már nem!
Naruto kirángatta Sasuke-t.
- Na, végre, hogy elkészültél! – mondta Sai. – Induljunk!
- Oké! – kiáltott fel Naruto. – Nyomás, és állítsuk meg a háborút!...De előtte…ki éhes?
- Naruto…- sóhajtott Sakura. – Jól van, az ígéret szép szó.
Miután összeszedtek mindent, útra készen (és jól lakottan) álltak. Az első út a Hullámok földjére vezetett. Az út felénél Sasuke megállt.
- Innentől szétválunk.
- Sasuke-kun, ezt hogy gondolod? – kérdezte Sakura.
- Innen könnyen eljutok az Akatsuki-hoz. A Tea országában találkozunk.
- Várj! Nem kell kísérő? – kérdezte Naruto. – Úgy értem…ugye nem akarsz meglógni?
- Bízz bennem! Ahogy mondtam, a Tea országában találkozunk.
- Ja, persze, “Bízz bennem!” Ezek után ki tudna bízni benned? – kiáltott utána Naruto.
- Majd összefutunk, dobe! Ez miatt nem fájjon a fejed!
Sasuke ment tovább az Akatsuki felé. Már rég távol volt, amikor egy hang szólt hozzá.
- Sasuke-sama!
Sasuke megfordult. Karin állt mögötte. Nem örült a helyzetnek, ezért megpróbálta lerázni.
- Karin? Mit keresel itt?
- Te idióta, már egy hete téged keresünk! Tobi semmit sem mond, és senki sem tudja, hol vagy! És mi ez a gönc rajtad? Nem fontos. Minden rendben? Hol voltál? Tudod jól, hogy az életeddel játszol!
- Mi? te meg miről beszélsz?
- Tudod, a megbízónk: A Fekete Özvegy.
- Tényleg, mi van vele?
- Azt üzente, hogy ha öt napon belül nem végezzük el a megbízást, végez velünk!
- És te bedőlsz egy ilyen üres fenyegetésnek?
- Nem láttad, mit csinált: fél kézzel csapdába csalta az egész csapatot, a másikkal meg kishílyán megölt minket!
- És mi a megbízás?
- Hogy lehetsz ilyen feledékeny? Végezni egy bizonyos személlyel a Levélfaluból. Itt van a leírása. – a kezébe nyomott egy lapot.
- “Félénk, gyakran kitörő, visszahúzódó. Jobb lesz vigyázni vele. Fedőneve: Kumiko.” Kumiko? Ezt a nevet már hallottam. – Ekkor Sasuke agyán átvillant egy név. Eldobta a papírt. – Mit is mondtál? Mi a neve?
- A megbízónak? Fekete Özvegy.
- Már minden róla szól?
- Ezt meg hogy érted?
- Maatsuma…Karin, a többiek hol vannak?
- Az Akatsukinál.
- Oda tartok. Szólj a többieknek, hogy a megbízást nem fogadjuk el. És hívj oda mindenkit!
- Nade…
- Nincs kifogás! Más tervünk van! Az a nő egy szélhámos! Ha végezni akar azzal a személlyel, tegye meg maga, de én ezt nem fogom hagyni!
- Konohában voltál, mi? Már értem, miért viselkedsz ilyen furcsán. Azt hittem már utálod azt a helyet. Rádjött a nosztalgiázhatnék?
- Nincs itt semmi nosztalgiázás. Csak…
- Csak???
- Csak…közeleg egy újabb ninjaháború. Meg kell állítanunk!
- Azt hittem, mi már egy országhoz sem tartozunk. Nem emlékszel? Rangunk: elveszett ninja. És egyébként is: a háborút nem az Akatsuki szervezi?
- Nem. És lehet, hogy a háború nekünk is árthat. Ezen felül: Ha eleget teszünk a megbízásnak, nem számíthatunk sok jóra a jövőben.
- De nagy veszteségünk lenne: nem kapsz majd bebocsátást egy faluba sem, és még jobban az életedre törnek. Olyan, mintha vissza akarnál menni oda, ahol téged alaposan átvertek.
- Sokat gondolkoztam rajta…és…lehet, hogy nagy hiba volt.
- Mi?
- Elmenni. Most nézz rám Karin őszintén! A többi ember mit gondol rólam?
- Nem tudom, hogy a többiek mit gondolnak rólad, de – Karin odahajolt hozzá, és elpirult. – A nagyapám mindig azt mondta, hogy az igazi hős az, aki mindig a szívére hallgat. És lehet, hogy igaza van. De most menjünk. Én nem vitatkozok veled. Majd talán a többiek jobb belátásra bírnak.
- Arra aztán várhatsz. Nem fog menni. Segítenünk kell. Most az egyszer, és utoljára. Rendben?
- Miért is olyan fontos ez neked?
- Mert megígértem…
- Mit?
- Hogy segíteni fogok valakin.
- Kin?
- Nem fontos. Megígértem, és kész! Nem vonom vissza a szavam!
- Mintha azt a tökmagot hallanám. A te konohai barátodat.
- Te most direkt bosszantasz, igaz?
- Igen. Kíváncsi voltam, meddig húzod. Ezek után nem tudom elhinni, hogy Tobival kiabáltál.
- Pedig elhiheted. Az a nagyokos sosem tud helyes információt adni. És az én rokonom!
- Szegény. Akkor, az Akatsukihoz?
- Igen. Utána a Tea országába.
- Azta! Nem hittem volna, hogy kirándulni megyünk. – Sasuke nyakába ugrott, ami a srácnak már nagyon sok volt. - Nemsokára lesz az a futóverseny. Megnézzük?
- Csak ha lesz időnk…sietni kell. – ellökte magától Karin-t.
- Na, ez az a Sasuke, akit én ismertem.
- De az előző volt az igazi. Akkor majd én később megyek. Te csak menj előre!
- Oké, főnök. De ugye nem jössz egy hét múlva!
- Csak két órával később.