Sasuke remegő kézzel vette át a fegyvert.
- Tehát igaz a hír? – kérdezte halkan.
- Igen...kiszabadult. És engem akar.
- 13 évvel ezelőtt...és most. Nem hittem volna, hogy ez meg fog történni.
- Hidd el, Sasuke-kun! Tényleg megtörtént.
- Biztos, hogy ő az?
- Hány ember hordja még a Fekete Özvegy nevet?
- Még nem hallottam mástól.
- Elárulná valaki, hogy mi folyik itt? – kérdezte Tobi.
- Ez nem rád tartozik, Tobi! – mondta Sasuke.
- Hagyd csak! Jól figyelj, mert nem lesz könnyű megérteni a te szivacsos fejeddel. – mondta Sakura. A kezéből chakrát sugárzott az egyik fára. A fán egy tükör volt. Sasuke ijedten hátrált.
- Sakura, ugye tudod, hogy most mit csinálsz?
- Igen. Tudom. A klánom, a Haruno klán 13 évvel ezelőtt teljesen kihalt. A klán egyik legellenszenvesebb, leghatalomravágyóbb tagja, Haruno Maatsuma egytől egyig végzett apám klánjával. Anyámmal, és húgommal, Hinamori-val a Jég országából Konohába költöztünk. De ott is ránk talált. A húgommal ketten voltunk otthon. Ő egy éves volt, én csak három. Anyám biztosabb menedéket akart keresni, de nem akart rábízni senkire sem, mert félt, hogy esetleg elmondom, hogy mi történt velünk. Egy nap zajt hallottam az egyik szobából. Hinamori-val a kezemben lemenekültünk a pincébe...de a zaj pont onnan jött. Maatsuma volt az. Kétségbeesetten kimenekültem, és rohantam az utcákon. Pont tél volt, és a hó csak hátrányt jelentett számunkra. Hirtelen ott volt előttem. Kikapta a kezemből a húgomat. Nem bántotta valamiért. Viszont velem végezni akart. Én a hároméves fejemmel fejvesztve menekültem. Mire észbe kaptam, hogy így Hinamori-t hagyom cserben, késő volt. Maatsuma ismét rám talált, de Hinamori sehol sem volt. Nem mondta, hogy hova tűnt. Nem válaszolt a kérdéseimre. Egyre kintebb kerültem a faluból. Már arra gondoltam, hogy berohanok a Hokage-hoz, de nem akartam még egy baklövést. Ekkor valakinek nekiüköztem. Sasuke-kun volt. Látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Felkapott, és az erdő felé vitt. Egyre beljebb kerültünk, mikor végre megállt. Lerakott az egyik fa tövébe, és elkezdett ásni a hóban. Egy gödör volt alatta. Karon fogott, és belerángatott. Egy hosszú folyosó volt a föld alatt. Már vagy 5 perce mehettünk, mikor egy kicsit tágasabb lett a gödör. Sasuke-kun lámpát gyújtott.
- Még a bátyámmal ástuk a gödröt. – vágott bele Sasuke. – Azt mondta, ez majd jól fog jönni.
- Igen...szóval. Elmondtam neki, hogy mi történt. Föntről léptek hallatszódtak. Sasuke-kun azt mondta, itt biztosan nem talál ránk. Igaza volt. Érdekes volt, hogy nem volt olyan hideg. Ahhoz képest, hogy a föld alatt voltunk. Olyan 3 órát bent voltunk, utána Sasuke-kun tovább vezetett. A házuk mögött volt az alagút kijárata. Ekkor megbeszéltük, hogy erről senkinek sem fogunk beszélni. A jelét sem fogjuk adni. Ennek a jele ez a két kunai volt. Ő nekem adta a sajátját, és én nekem adta az övét.
- De...miért is végzett mindenkivel? – kérdezte Tobi.
- Több száz évvel ezelőtt a klán ismeretlen okok miatt kettészakadt: emlékőrök, és gyógyítók. Maatsuma szerint a gyógyítók túl gyengék. Neki több kellett. És megtalálta a módját, hogy hogyan szerezzen többet. Ehhez áldozat kellett.
- Mindenkivel végeznie kellett?
- Igen...egy különleges karddal. Ebből a kardból két darab van, de az egyiket a mészárlás folyamán darabokra törte. Szóval már csak egy van. és megfogadtam, hogy bosszút állok. A családomért, a húgomért. Mindenkiért.
- Hehe! Mintha téged hallanálak, Sasuke! nem is tudtam, hogy sorstársak vagytok! – Sasuke makacsul hallgatott. Még mindig ott szorongatta a kést a kezében. A tükör eltűnt. Sakura Sasuke-hoz ment. Egymás szemébe néztek. Sakura tekintete sokatmondó volt Sasuke számára.
- Sakura, ezt nem tehetem. Sajnálom.
Sakura csalódottan lehorgasztotta a fejét. Tobi értetlenül nézett rájuk. Az a fegyver nagyon ismerős volt neki. És most jött rá, honnan.
- Az az én késem volt! – törte meg Tobi a csendet. – Az az enyém volt.
- Mi? – hökkent meg Sakura. – A tiéd? Nade…
- Sakura, ne is törődj vele. Tobinak már rég nem kéne élnie.
- Kösz szépen, ez jól esett!
- Bocs. És most mit szeretnél, Sakura?
- Szeretném, ha visszajönnél  velem a faluba!
- Mi? Ezt ne várd tőlem! Én aztán oda be nem teszem a lábam!
- Bezzeg elpusztítani bármikor bemész!
- De minek odamenni?
- Megígérted!
- Most meg miről beszélsz?
- Tudod: szövetség. És azt mondtad, hogy, ha Maatsuma a jelét adja annak, hogy él, akkor szóljak neked!
- Akkor még oda tartoztam! Most már nem is vagyunk csapattársak!
- Lehet, hogy már nem vagyunk, de azt hiszem, a barátaid még vagyunk!
- Lehet, de akkor sem megyek vissza a faluba!
- De, visszajössz!
- Sakura, ne bőszíts fel!
- Ne kényszeríts rá, hogy megtegyem!
- Őőőő…figyeljetek! – szólt közbe egy idegen hang. – Nem lehetne ezt…felnőtt módjára megoldani? Utálom a kiabálást.
- NEM! – kiáltották egyszerre. Ekkor felmerült bennük a kérdés: ki szólalt meg az előbb? Tobi erre is megadta a választ.
- Beszél! Ez a medve beszél!
- Mi? – nézett fel Sakura. – Te beszélsz? Akkor miért nem beszéltél eddig is?
- Ezer bocs, és anyamedve. – felelte a kismedve. – A nevem Minto. A méz országának elsőszámú ninja-állata.
- A méz országának…egy medve. Ilyet sem pipáltam! – mondta Tobi. – Bár pipázni nemigen szoktam.
- Tobi, ne kezd el megi… - Sasuke mielőtt végigmondhatta volna a mondatot, már zsákként dőlt össze. Sakura karjaiban landolt. Tobi ezt nem hagyta szó nélkül.
- Te leütötted Sasukét?!
- Nem tehettem mást. Csak így tudom elhozni. Jól van Minto, köszi. Ezzel jól elterelted a figyelmét. Most egy jó ideig nem fog magához térni.
- Semmiség. Tudtam, hogy nem ide fog figyelni. Tobi, megteszel egy szívességet? Ha találkozol a csapattársaival, ne mondd el nekik, hogy hol van!
- Hanem mit mondjak?
- Akármit! De nincs Konohában…vili?
- Nincs Konohában…oké. De ha nincs ott, akkor Sakura hova viszi?
- Tobi!
- Jól van, jól van. Majd mondok valamit.
Azzal Tobi ott maradt az erdő közepén, teljesen értetlenül. És várta továbbra is a Taka-t. Közben Sakura már messze járt. De nem elég közel Konohához. És már csak 5 napja van hátra…

Sakura kétségbeesetten kereste az erdő végét, de mindhiába. Sasuke bármikor magához térhet, és ki tudja, mit tesz vele, ha tisztázódik benne ez a számára is kínos helyzet. Minto vezette őt Konohába, kevés sikerrel. Sakurának ez nem igazán tetszett, hiszen ő most nem házi kedvencet keresni ment az erdőbe. Viszont azt nem értette, hogy lehet az, hogy ilyen könnyen rátalált Sasukéra, és miért sikerült ilyen hamar elhoznia onnan. Persze Minto alaposan rásegített, hogy minél hamarabb elinduljanak, de ez akkor sem hagyta nyugodni. Végig a folyó mellett haladt, hátha ez pont Konohába vezet. Ekkor meglátott egy vízesést. Nem akarta elhinni! Egész idáig rossz irányba ment. A Végzet völgyébe jutott. Ennyi idő alatt. Szomorúan gondolt erre a helyre. Bár ő nem volt itt, tudja, mekkora küzdelmet vívott Sasuke és Naruto. Ez volt az a hely, ahol végleg elváltak útjaik. Nem értette pontosan, miért is van itt. Ez a hely…mindig is gyűlölte. Még mindig itt voltak a küzdelem nyomai. A törött sziklák, a kiégett erdő, és az a sötét barlang. Felnézett a két szoborra. Hátha onnan láthat valamit. Gyorsan felfutott a tetejére, és körülnézett, hátha látja a falut. Meg is találta. Nem volt valami messze. Gyalog is csak fél nap. Ekkor valami furcsa érzés kerülgette. Mintha már nem a tájat látta volna, hanem az eget. És zuhant. Valaki lelökte. A szobor tetején, amelyiken állt, egy nő állt. Őt nézte. Sakura nem tudta mit tegyen egy ilyen helyzetben. Nem tudott megkapaszkodni a sziklákba, túl távol voltak tőle. Ha a vízbe esik, nem éli túl. Becsukta a szemét. A legrosszabbra számíthatott, innen már nincs kiút. Hogyhogy nem vette észre? Csak várta, hogy végre földet érjen. Hiszen már nincs más lehetősége.
Ekkor egy ismerős hang szólongatta.
- Sakura, ébredj! Sakura! Hova vittél?
Ekkor valaki elkezdte rázni. Végre felpattant.
- Na, végre! Mi történt veled? – Sasuke körülnézett, majd folytatta. – Először leütsz, idehozol, és amikor magamhoz térek, egyszer csak elvágódsz.
- Mi? elvágódtam? Te löktél le, mi?
- Én nem löktelek le. Honnan tudtalak volna?
- Ott voltam fent a sziklán, és…
- Sakura, miről beszélsz?
- Komolyan mondom, valaki onnan fentről lelökött, és én meg elkezdtem zuhanni, és aztán…
- Sakura, az egy Genjutsu volt. Mi történt veled?
- Semmi! Hol van?
- Ki?
- Minto! Hol van Minto?
- Az a kis medve? Ott van a barlangnál. Keresi a kijáratot. De úgy tűnik, ő észre sem veszi, hogy ez nem egy labirintus.
- Ne is mondd! Amikor kerestelek, akkor is vagy ötvenszer körbejártunk egy fát.
- És te bedőltél neki! Úgy tud tájékozódni, mint Tobi.
- Tobi hol van?
- Tobi? Ott maradt az erdőben. Majd ő megkeresi a Taka-t helyettem is!
- Szóval, akkor segítesz?
- Mivel nincs más választásom. Miután ilyen gyerekes módon elrángatsz ide, félek, vissza sem találok.
- Ó, tényleg? És ilyenkor mi van a híres Sharinganoddal? Csak nem elment az agyaddal együtt? Most simán rám támadhatnál vele. Csak egy kis Tsukoyomi, és nekem kampec. Ha jól tudom, úgyis ki akarsz nyírni minket! Miért nem teszed meg most?
- Nagyon kedves ajánlat, de előbb kinyírom a te idióta nénikédet, mert te nemhogy tájékozódni de még harcolni sem tudsz!
- Ki nyírta ki Sasorit?
- Te, de az csak szerencse volt.
- Szerencse? Még jó, hogy Itachi beteg volt, és úgy végeztél vele! Ennél nagyobb pofátlanságot még Maatsuma sem tenne.
- Lehet, mert a te családodban éppen a nénikéd volt beteg!
- Bocsánat, hogy közbeszólok, de ki az a Maatsuma? – kérdezte Minto.
- Ennek az idegesítő lánynak a nagynénje!
- Ki az idegesítő!? Majd adok én neked!
- Várjatok, nem lehetne ezt felnőtt módjára szépem, nyugisan elrendezni? – kérdezte Minto zavartan. – Utálom az erőszakot.
- NEM!!!! – vágták rá egyszerre.
- Na, szóval: akkor ez a Fekete Özvegy egy pók, ami Tsunade-nagyit megmérgezte?
- Az a pók, egy nő álneve. És Tsunade-ra rátámadt az egyik szolgája. De...mit is mondtál? „Tsunade-nagyi?” És te ilyen jól ismersz minket? Meg az az árnyékklón...és ezért tévedtél el...NARUTO!!!!
- Mi? Ez a kis idegesítő medve Naruto akar lenni? Sakura, te csak viccelsz!
- Jól van, bevallom. Én vagyok az. – egy halk pukkanás hallatszott, majd egy kis porfelhő vette körül Minto-t. Mikor a felhő eltűnt, Naruto ült ott karba tett kézzel. - Nem bírom tovább! Mikor eszünk? Direkt vezettelek titeket ide, hogy talán Sasuke elgondolkozhatna azokon a réééégi szééééééééép eseményeken, hogy tulajdonképpen miért is tette? – fél szemével Sasuke-ra sandított. – De már tárgytalan. Itt a ramen, hol a ramen? Éhes vagyok!
- Majd később. – felelte Sakura. - Először visszajutunk a faluba, utána beszélünk Tsunade-samaval, mivel már te is tudsz rólam mindent, csak a tárgyalás után ehetsz.
- Ha nincs más lehetőség, akkor legyen!
- Mi? Sakura, te ezt most nem gondolod komolyan, hogy ÉN oda betegyem a lábam!
- Nem gondolom, meg is fogod tenni! De nem így. Kell valami álruha.
- Nálam van! Besurrantam egy ANBU-harcos házába. Ez pont jó rád. – és azzal elővett a hátizsákjából egy ANBU-öltözéket.
- Remek! – kiáltott Sakura, és kikapta Naruto kezéből a ruhát. – Most az egyszer Naruto mindenre gondoltál.
- Én ezt föl nem veszem!
- Dehogyisnem! És nagyon szófogadó leszel, vagy nagyon meg fogod bánni! – Sakura szeme ravaszul megvillant. – Tudod, mire célzok?
- Őőőőőőő, rendben! Hol öltözzek? Ott a vízesés mögött jó lesz?
- Nyugi, mi nem lesünk. Öt perced van! – felelte Naruto. – Siess, mert nincs sok időnk! Sakura-chan, most jól meg tudtad győzni. Mi a módszered? – ekkor valami furcsát látott. Nem Sakurát, hanem Iruka-sensei-t. Éppen a fejére adta a fejpántját. Emlékszik arra a napra. Amikor ninja lett. Hirtelen ismét Sakura-t látta. Nem igazán értette.
- Ez az Kekkei Genkai egyik része. De még nem teljes. Elvileg egy egész eseményt fel lehet idézni. Ez egyébként egy nagyon különleges Genjutsu, és nem csak a szép emlékeket lehet vele felidézni.
- Tényleg? Ez tök jól hangzik! Szóval, akkor mindenkinek van egy gyenge pontja.
- Ne mondd, hogy azt hitted, hogy Sasuke-nak nincs!
- Nem mondom, de…mégis. Mostanában kezdtem azt hinni. Tudod: “Már rég ki vagytok törölve az emlékezetemből.” Az ilyeneknél nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ő az. És most az is hihetetlen, hogy hajlandó segíteni.
- Naruto, biztos, hogy ez az én méretem? – kérdezte mögötte Sasuke. – Egy kicsit szorosnak tűnik.
- Minek kellett azt gáz kimonót hordanod! – felelte Sakura, miközben a védőket tekerte fel Sasuke kezére. – Az is miből állt: egy lenge cicanadrág, egy randa lila kötél, amit te övnek nevezel, ezen felül egy fehér felső, ami…inkább ne is részletezzük! Semmi védelem, és jóval több sebet lehet miatta szerezni. Az nem is ruha! Még pizsamának is harmatos! Komolyan mondom, hogy ez az Orochimaru bizony káros hatással volt a te ízlésedre.
- Hé, óvatosan! Azért nem vagyok egy pálcika!
- Látod? Már a kezed sem bírja a strapát! Pedig csak néztem, hogy a fásli milyen szorosan volt rajtad! Én nem bírtam volna!
- Abbahagyod az öltözékem cikizését, vagy elhallgattatlak!
- Bocsánat, hogy beletapostam mély önérzetedbe!
- Hagyjuk, csak menjünk el innen.
- A maszkot.
- Mi?
- A maszkot is vedd fel!
- Mi? Ez egy tigris rajta? És milyen a mintája? Sárga? Ezt ne várd tőlem!
- Mi a bajod a sárgával? – förmedt rá Naruto.
- Így jó? Jól van, 3…2…1…röhöghettek.
- Hm…ez egész jól áll. – mondta Sakura. – De miért is kéne röhögnünk?
- Nem érdekes. Indulás!
Nagy nehezen elindultak. Nem szóltak egymáshoz. Naplementekor gond nélkül Konohába érkeztek.