Naruto - G-Portál

Egy idegen helyen ébredtem. Fekete bõr kanapén feküdtem, betakargatva. A fejem nagyon fájt, de a kezem annál jobban. Meglepetten vettem tudomásul, hogy be vannak kötözve. Nem emlékeztem, hogy mi történt. Az utolsó emlékem az, hogy a stúdióba vagyok, utána Itachi elhozott a kocsijával, és semmi. Mi a fene történt velem. Kísérteties csend uralkodott a házban. Ülõhelyzetbe tornáztam magam, és jobban körülnéztem. A kanapéval szemben volt egy hatalmas TV, közvetlen elõtte egy kis asztal, két oldalén két puff. Egy kicsit arrébb egy terasz ajtót véltem felfedezni. A falnak kávé színe volt. Irdatlan nagy rumli volt. Még egy vak is rájött volna, hogy ez egy fiúlakás. Rájöttem, hogy mi történt. Valószínû, hogy az Uchiha rezidencián vagyok. Te jó isten… képes voltam elájulni, és véresre verni a kezeimet? Ez már több mint lököttség. Minél elõbb ki kell lépnem, ebbõl a filmbõl. Tönkre fogom magam tenni ezzel az egésszel. Egy mobiltelefon csörgése lökött ki bódultságombõl. Aztán Sasuke hirtelen elõbukkant, mint derült égbõl Polli. A kezembe nyomta a mobilt, és leült a kanapé szélére. Tátva maradt a szám. Ez, hogy kerül ide? Egyáltalán én, hogy kerülök ide? Mit keres a mobilom Sasukénál? Ez már több mint sokk. Ültem és bámultam a telefont, ami szüntelenül csörgött. Hirtelen fel se bírtam fogni, hogy mi történi körülöttem.
- Sakura vedd már föl az a telefont. Itachi minimum ötvenszer hívott eddig. – sóhajtott.
Mivel még mindig nem nagyon akaródzott leesni, hogy mi a szitu, megnyomta a zöld gombot, és a fülemhez rakta a mobilt. Végre kapcsoltam. Gyorsan összeszedtem magam.
- Halló? – nagyon gyönge voltam, sajnos ez a hangomra is kihatott.
- Hál’ istennek! Legalább tudom, hogy élsz! Hol a francba vagy?
- Ezt én kérdezhetném! Amúgy meg fogalmam sincs.
- Mi az, hogy fogalmad sincs?!
- Várj egy kicsit! – Sasuke kezébe nyomtam a telefont. – Mind meg neki, hogy hol a rákba vagyok!
- Anyám! – morgolódott. – Szasz bratyó a kicsi Sakurád itthon van.
Szóval Sasuke és Itachi együtt él. Én ezt eddig miért nem tudtam? Mi a fenéért rakok fel magamnak ilyen ostoba kérdéseket? Na jó, állj le Sakura! Csak nyugodtan! Elõször is ki kell derítenem, hogy hogyan kerültem ide...Sasukéval. Vártam, amíg lerakja a mobilt és visszaadja.
- Itachi mindjárt itt lesz!
- Ez remek! Most pedig mesélj! – parancsoltam rá. Nagyon gyorsa túl akartam lenni, ezen az egészen, semmi kedvem nem volt Sasukéval egy fedél alatt bájcsevegni!
- Mégis mit?
- Hát, nem is tudom! Talán azt, hogyan kerültem ide?!
- Ja!
- Örülök, hogy leesett! Szóval?
- Egyszerûen föl kanalaztalak az útról. Nem is értem, hogy Itachi miért hagyott egyedül a semmi kellõs közepén.
- Nem hagyott egyedül!
- Akkor, mi történt?
- Egy kicsit kiakadtam a témán, amirõl beszélgettünk, és megkértem, hogy hagyjon egy kicsit sétálni. Aztán bedurrant az agyam. A többit tudod.
- Te nem vagy normális! Mi lett volna, ha elájulsz és kivasal egy éppen arra járó autó?
- ’Szomat érdekli!
- Hidd el a barátaid és Itachit nagyon is érdekelte, volna!
- Talán. De jobban jártak volna, ha kivasal egy kamion. Azt biztos, hogy akkor talán nem fenyegetné õket életveszély. Leszámítva Hinatát.
- Nem tudom, hogy mi folyik körülötted, de jobb lenne kurva gyorsan helyre hozni.
Felnevettem! Teli torokból, keserûen röhögtem. Kételkedve nézett rám.
- Ha rendbe tudnám hozni, akkor most Itachival élnék, és nem lennék színésznõ. Tudod, azon gondolkodom, hogy miért szólok egyáltalán hozzád. Elvégre egy gerinctelen, bunkó, köcsögnek tartalak. Érdekes...
- Jó tudni, hogy így gondolkodsz!
- Megalapoztad.
Erre nem tudott mit mondani. Igazam volt. Csendben ültünk, és vártuk Itachit. Egy külön jelenet lesz lenyugtatni. Fárasztó jelenet. Remélem ezek ketten még a végén, itt összeverekednek, vagy mi tudom én. Nem akarom megélni azt a pillanatot. Felhúztam a térdem, és ráraktam a fejem. Egykedvûen néztem ki az ablakon, szép kertjük volt. Még sosem jártam itt, pedig Itachi azelõtt is itt lakott. Nem mesélt nekem a családjáról, eddig még egyetlen egyszer se. Meg s említette õket. Pedig nagyon is érdekelt az élete, de volt bennem annyi tartás, hogy nem kérdeztem rá. Mennyire hasonlítanak egymásra Sasukéval, még az illatuk is. Ugyanolyan biztonságban éreztem magam Sasuke karjaiban, mint Itachiéban. Nem csoda, hogy félájultan összekevertem õket. Ha Sasukénak is hosszú haja lenne, mint az ikrek. Persze kívülrõl, mint két tojás, de a belsõ tulajdonságokat nézve ég és föld a két testvér. Itachi igazán megérkezhetne már! Haza akarok menni!
- Tudod szükségesnek találtam a hírverést! – szólalt meg hirtelen.
- Szóval ezért ilyen népszerûek a filmjeid!
- Általában!
- Agyam eldobom menten, de komolyan! És Itachi ezt hagyja,
- Nem tud vele mit tenni, általában mindig késõn értesül a fejleményekrõl.
- Kezdhettek új fõszereplõt keresni! – jelentettem ki, tagadást nem tûrõ hangon.
- He? Miért?
- Mert vissza vonom a szerzõdést! – csúnyán nézett rám. - Ne értsd félre, ehhez neked semmi közöd!
- Akkor?
- Van valami a múltomban, amire nem akarok emlékezni, de ha maradok folyton az eszembe fog jutni!
- Ennek a valaminek köze van Itachihoz?
- Talált, süllyedt!
- Akkor ez a szakításotok tárgya! – jelentette ki. Tátott szájjal bámultam rá. Úgy mondta, mintha ez magától értetõdõ lenne, sõt mintha mindent tudna az egészrõl, többet, mint én magam. Még a végén kiderült, hogy õ a góré.
- Csukd be a szádat! Legalább tudom, hogy igazam volt. Gondolom, nem fogsz az egészrõl egy árva szót se mondani nekem, igazam van?
- Még szép, hogy nem! Egy: Csak ma ismertelek meg! Kettõ: Egy egoista alak vagy. Bocs egy egoista bunkó alak, aki kurva jól néz ki. Három: Ezt még a legjobb barátnõm se tudja teljesen akit mindenkinél jobban szeretek! – sikerült az egészet egy szusszal elhadarni. Sasuke úgy nézett rám, mintha azt vallottam volna be, hogy hátul is van szemem. Nem mondtam semmi sokkoló dolgot, akkor meg mi van?! Az arcán egy hatalmas, gúnyos vigyor terült el. Ajaj! Mit mondtam!
- Szóval kurva jól nézek ki? – gúnyolódott. Rák vörös lettem. A francba! Ez hangosam mondtam ki? Hülyehülyehülyehülyehülye!
- Upsz...ezt nem akartam hangosan kimondani! Hál’ istennek sikerült növelnem az egód!
- Hát megtetted! – vészesen közel hajolt hozzám. Ez így nem lesz jó!
- Sasuke...sérted a személyes szférám!
- Az a célom!
- Hat ne legyen! Én így na... – nem bírtam befejezni a mondatot, mert Sasuke nem engedte...a szájával.
Szorosan rátapasztotta a száját az enyémre. Szégyellem be vallani, de nagyon jól csókolt. Azt kívántam, hogy soha ne legyen vége ennek a pillanatnak. Szerintem, ha most úgy kívánta volna, akkor az ágyba is mentem volna utána. Buta kislány! Egy bazi nagy fekete pont. Próbáltam észbe kapni, és finoman eltoltam magamtól Sasukét. Kérdõn nézett rám, nemet intettem a fejemmel. Szép lassan lemászott rólam, mivel valahogyan fölém került a szenvedély nagy hevében. Felültem és megpróbáltam elrendezni a hajam, ami tiszta kócosan tornyosult a hajamra. Folyamatosan engem nézett, már attól féltem, hogy lyukat üt a pólómon, csak a nézésével. Most tûnt fel, hogy nem a nyári ruhám van rajtam, hanem egy nagy fekete póló, és a francia bugyim. Dühösen néztem Sasukéra.
- Gondoltam ez kényelmesebb az alváshoz! A póló a bátyámé, ne aggódj!
- Eh...köszi! Jól gondoltad. – csapódott az ajtó, a következõ pillanatban már Itachi karjaiban voltam és csak a lábujjaim érintették a földet.
- Itachi, én is örülök, hogy látlak, de ha így szorongatsz ketté, töröd a gerincem! – lazított a szorításon, de még véletlenül se engedett volna el. Nyomot egy nagyon gyors puszit a számra.
- Miért nem vetted föl a telefonod?! – szidott le.
- Tudod én ájultan, pihengettem. Sasukéba meg volt annyi, hogy nem nyomkodja a telefont.
- Mindegy! Az a lényeg, hogy egyben vagy!
- Jah.
- Szívesen! – szólt közbe Sasuke.
- Bocs, köszi! Simán ott hagyhattad volna! – okos fiú! Nem kell elkezdeni dühöngeni. Ezért kapsz egy piros pontot!
- Itachi, ha megkérlek, akkor haza viszel? Szeretnék lepihenni!
- Hát persze! Csak elõször öltözz fel! Mit keres rajtad a pólóm?
- Majd Sasuke elmondja, ha megmutatja, hogy hova rakta a ruhámat!
- Természetes! – intett, hogy kövessem. Bementünk a fürdõszobába, ki tessékeltem, majd gyorsan felöltöztem. Visszamentem a két fiúhoz, amikor Itachi meglátott elindult kifele. Odasétáltam Sasukéhoz, és nyomtam egy puszit az arcára.
- Tudod Temarinak igaza volt, tényleg egy kis köcsög vagy, de ha jobban megismer az ember jó fej is, tudsz lenni!
Kuncogva Itachi után mentem, és ott hagytam a döbbent sasukét.

***

Egy vörös hajó nõ sétál, egy régen elhagyatott raktár épület sötét folyosóin. Pár perc múlva belép az egyik irodába, miután becsukta az ajtót, meghajol.
- Hivatott uram?
- Igen, számolj be nekem az eseményekrõl! – parancsolt rá a székben ücsörgõ férfi.
- A lány elfogadta az ajánlatot, 2 hét múlva kezdõdik a forgatás.
- Ez remek! Ezek szerint megszegte az ígéretét, ez nem szép dolog! Elmehetsz! – a nõ felállt és gyorsan távozott. – Ezt még meg fogod bánni Sakura Haruno! – suttogta, és jó ízûen fölnevetett.

7. fejezet