Naruto - G-Portál

Gyorsan el akartam terelni gondolataimat, ezért neki fogtam olvasni. Hamarosan csak a könyvre koncentráltam kiszorítva a zavaró tényezõket fejembõl. Sikerült lekötnöm magam három órára. Hirtelen nagyon álmosnak éreztem magam, kényelmesen „befészkeltem” magam kanapémba, és szép lassan elragadott az álmok világa. Arra ébredtem fel, hogy a nap csiklandozza az arcomat. Mosolyogva felültem, miközben kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaim.
- Azt hittem, hogy már soha nem ébredsz fel! – egy hang szólalt meg a hátam mögül. Önkéntelenül összerezzentem, és gyorsan megfordultam.
Ismerõs fekete szempárral akadt össze a tekintetem. Tátva maradt a szám, amikor felismertem a tulajdonost. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehettem meg. Bamba tekintettel néztem, miközben ezer, meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Gyengéden megpöckölte az orrom, mire én vágtam egy grimaszt. Nem törõdve elõbbi reakciómmal, gyengéden végig simított az arcomon, amibe jól esõen beleborzongtam. Diadalittasan elmosolyodott, gyorsan eltoltam a kezét, és kérdõn néztem rá. Hirtelen eszembe jutott, hogy az ajtó zárva volt, neki pedig nincs kulcsa...vagy mégis? Mintha tudta volna, hogy mire gondolok meglóbált elõttem egy kulcsot, miközben szüntelenül gúnyosan mosolygott. Reflexszerûen a kulcstartóm felé néztem, de azon ott pihent a kulcs. Villámcsapásként ért a felismerés.
- Csak nem a pótkulcsom?! – sziszegtem a dühtõl kipirultan.
- Pontosan!
- Fél éve keresem azt a rohadt kulcsot, erre TE beállítasz vele, mint ha ez tök természetes lenne?!
- Te adtad oda, arról igazán nem tehetek, hogy elfelejtetted visszakérni
Erre nem tudtam mit mondani. Megint eszembe jutottak azok a dolgok amiken, eddig gondolkodtam, de most kellemes emlékek „bújtak” elõ. Elmosolyodtam, mire õ felvonta szépen ívelõ szemöldökét. Intettem egyet, észrevettem, hogy be vagyok takarva, pedig mielõtt elaludtam nem csináltam semmi ilyesmit. Ismét elmosolyodtam, mert gondoltam, hogy kinek a keze van benne.
- Köszönöm!
- Nincs mit, nem volt nehéz megtalálnom! – ajkát féloldalas mosolyra húzta, amit én annyira szeretek.
- Na, szóval minek köszönhetem látogatásod? – kérdeztem a kelleténél kicsit élesebben.
- Csak meg akartam tudni, hogy minden rendben van-e veled. Persze a kíváncsiság is hajtott.
- Mégis mi miatt vagy annyira kíváncsi?
- Arra, hogy elfogadtad-e az ajánlatot, amit kaptál a filmmel kapcsolatban!
- Neked nem mind1?!
- Nem teljesen...mivel én leszek a fõnököd!
Döbbenetemben félre nyeltem, ezért elkezdtem köhögni. Õ felpattant, és elkezdte ütögetni a hátam, úgy éreztem, hogy vissza fog jönni, amit ma megettem. Szerencsére nem történt meg. Agyam eközben sem pihent. „hát ez remek! Az, ex pasim a fõnököm, lehet még ennél rosszabb?” elmélkedtem magamba. Még valamire rájöttem, ami miatt hirtelen levegõt is elfelejtettem venni.
- Várjunk csak! Sasuke Uchiha és Itachi Uchiha. – „társalogtam az asztallal” – Ezek szerint Sasuke a te öcséd?
- Imádom az eszed! – tévedtem, ez mindennél rosszabb. Ebbõl kéne filmet csinálni! - Sakura jól vagy? Hallod? Légyszíves vegyél levegõt! Sakura!
Szavai kizökkentettek döbbenetembõl, kapkodva szedtem a levegõt. Itachi rosszallóan megcsóválta a fejét, láttam, hogy kérdésemre várja a választ. Megadóan sóhajtottam.
- Elvállaltam, már a papírok is rendben vannak.
Ismét diadalittasan mosolygott, szemei azonban keserûségrõl és dührõl árulkodtak. Nem akartam kérdõre vonni, majd elmondja, ha szükségesnek érzi.
- Szerintem Sasuke is örülni fog neked! – keserûen elmosolyodott, és ölébe bámult.
- Mitõl félsz ennyire? – véletlenül bukott ki belõlem a kérdés. Ezért gyorsan lesütöttem a szemem, hajam pedig arcomba hullott. Meghökkenve nézett rám, de gyorsan el is mosolyodott.
- Te mindent észre veszel?
- Természetesen!
- Te tényleg nem változtál! – közben hajamat vissza „tessékelte” fülem mögé. Túl jó kapcsolatban voltunk ahhoz képest, hogy nem régen szakítottunk. Habár kényszerbõl tettem, de ezt még õ se tudja, csak gyanakodhat. Mindenesetre én még mindig ragaszkodom hozzá, és nagyon szeretem, akkor is, ha ezt õ nem tudja. A beálló csendben úgy vettem észre, mintha csak a gondolataimban akarna olvasni. Szerintem nem nagyon ment neki, legalábbis az arca ezt mutatta.
- Nem is akarok megváltozni!
- Ennek igazán örülök!
- Térjünk vissza a kérdésemhez! – erõsködtem.
- Nem hiszem, hogy tudni szeretnéd a választ!
- Elég gyakran mondogatod ezt...
- Tudom!
- Én viszont úgy gondolom, hogy nekem is közöm van a dologhoz.
- Nem is hinnéd mennyire!
- Akkor?
- Ne aggódj, idejében meg fogod tudni a választ! – sóhajtott.
- Tudhattam volna, de rendben! Mellesleg kérem a kulcsot!
- Ha nem adom?
- Mondjuk...feljelentelek!
- Nem tennéd meg!
- Próbáljuk ki!
- Nem akarom visszaadni.
- Nincs rá semmi okod, hogy nálad legyen!
- Igazad van!
- Tudom!
- Tessék!
- Köszi!
- Akkor én megyek. Csak ennyire voltam kíváncsi!
- Rendben.
Mind a ketten felálltunk, és odamentünk az ajtóhoz. Itachi nyomott egy puszit a számra, és elment. Nem volt ebben semmi különös így köszönünk mindig, amikor összefutunk. Most már teljesen össze voltam zavarodva, amitõl még fáradtabbnak éreztem magam. Csak én, lehet ilyen szerencsétlen, remélem, ott lesznek Itachi haverjai is, akkor biztos, hogy falnak fogok menni. Abban is biztos voltam, hogy Sasuke az agyamra fog menni, szóval nehéz heteknek nézünk elébe. Hinata nem sokára végez, és akkor benéz, addig legalább még egy kicsit tudok aludni.

***

Hinata unottan végezte feladatát a színdarabban. Utálta, ha nincs itt Sakura, mivel ilyenkor mindig magányos. A többiek mind gyengének, és túl félénknek tartják. Nem értik, hogy miért van itt tulajdonképpen, azt gondolják, hogy Sakura miatt. Nagyon tévednek, Hinata igazi tehetség, csak túl szerény és szégyenlõs, hogy megmutassa, azonban Sakura és a fõnök tudják mind ezt. Még a tulajdon bátyja se vesz róla igazán tudomást, ami nagyon bántja szegény lányt. Már megfelelni se akar neki igazából, pedig régen mindent megtett, hogy ez sikerüljön. Egyszer nagyon megalázta magát, abból is Sakura húzta ki, utána rendesen helyre rakta a fiút. Aki az óta fél Sakurától, ezért utálja. Hinata az öltözõje felé tar, hogy minél elõbb elszabadulhasson errõl a helyrõl. Gyorsan magára kapja utcai ruháját, táskájába gyömöszöli a cuccait, és rohan is. Nem akarta lekésni a buszt, mert csak 15 percenként jár. Sajnos azonban a nagy rohanás közepette neki ment valakinek, aki nem más volt, mint utált testvére. Neji csak lenézõen méregette húgát, aki gyorsan felpattant.
- Tökéletes minta képe vagy a szánalomnak! – vetette oda ridegen a lánynak.
- Szegény Neji, vigyázz nehogy elkapjon Sakura! Nem szeretném, ha két hétig nem mernél aludni! – gúnyolódott Hinata.
Meg se várta bátyja reakcióját futott tovább, nagyon jól esett neki, hogy most övé volt az utolsó szó. Idejében érkezett a buszmegállóba, így útban volt Sakura felé. Nagyon kíváncsivá tette, hogy barátnõje mi miatt nem jött be, amikor ha beteg is jelen van munkahelyén. Aggódott érte, mert tudta, hogy elõzõ kapcsolatán se tette még túl magát igazán, de most valami megint felzaklatta, csak remélni tudta, hogy nem tett kárt magában. Miközben ezek a sötét gondaltok jártak a fejében, meg érkezett Sakurához. Dobogó szívvel, és tele kíváncsisággal nyomta meg a kapucsengõt.

3. fejezet