Haza érve azonnal letusoltam, és befeküdtem megvetett ágyamba, egy pohár forró kakaó kíséretében. Az ajánlaton gondolkodtam, amit már elvállaltam, sőt még a szerződést is aláírtam. Tudom, hogy hülye vagyok, de szeretem a kihívást. Miközben ezeken, a dolgokon agyaltam, egy magazint lapozgattam, és néha-néha belekukkantottam. Nem érdekelt a tartalma, de azért próbálkoztam, hogy eltereljem gondolataim, kevés sikerrel. Az egyik oldal tartalma, azonban felkeltette az érdeklődésem, a szemem megakadt valamin...pontosabban valakin. Egy nevet pillantottam meg címben a laptetején, kíváncsian vándorolt a szemem az illetőre. Igazam volt, tényleg jóképű, túlzottan is...az ájulás kezdett kerülgetni, ha belegondolok,hogy vele fogok nem sokára dolgozni. Amilyen könnyen pirulós vagyok , könnyen előfordulhat ájulás veszélye. Letéve a kakaót, az éjjeli szekrényre, elkezdtem olvasni a cikket, ami egy interjút tartalmazott. A szokásos „Mit csinálsz, amikor dolgozol?” vagy „Mire készülsz most?” kérdéseket olvashattam a válasszal együtt. Tovább lapoztam az elolvasott oldalt, ekkor azt hittem, hogy le fogok esni az ágyról döbbenetemben. A képem virított az oldal kellős közepén, az új filmről volt szó. Még nagyobb érdeklődéssel kezdtem olvasni a cikket, de a felénél idegesen fölálltam és kidobtam az újságot a szemétbe.

-         Nem hiszem el! – morfondíroztam félhangosan. – Hogy lehet valakinek ekkora pofája?! Még, hogy hátast dobtam, amikor megláttam?! Nem is kellet győzködni-e, hogy elvállaljam a munkát, annyira beájultam tőle?! Undorító felfújt hólyag! Soha életemben nem is láttam még ezt az alakot...és nem is akarom! – hangom megcsuklott, és szemem megtelt könnyel. Mindig ez történik, ha nagyon dühös vagyok.  – Miért kell mindig ilyen helyzetekbe kerülnöm? Most miért nem teszel csodát? – szavaim a plafonnak intéztem, mint ha csak meghallaná. Karomat fölemelve folytattam tovább a fohászkodást. – Hol van ilyenkor az Isten?  Mit tettem ellened? Miért utálsz ennyire?  - karom erőtlenül hullott vissza testem mellé. Egy darabig hallgattam, erőt gyűjtöttem, hogy könnyeim nehogy szabadútra leljenek. Kezeim ökölbe szorítottam, tekintetem elszántan szegeztem a falra, gúnyosan elmosolyodtam, majd ezt suttogtam:

-         Meglátjuk ki nevet a végén! Az biztos, hogy nem te, Sasuke Uchiha.

***

 Itachi Uchiha céltalanul lézengett a városban. Múltjára gondolt, miközben tanulmányozta a csillagokat. Egy angyali kacaj csengett fülében, mit már féléve nem hallott, de talán majd most, esetleg újra hallgathatja ezt a számára nagyon fontos hangot.  Ő szervezte meg az egészet, hogy végre megint annak a lánynak a közelében lehessen, akit szeret. Pedig jól tudja, hogy a lány utálja a filmipart, de ez most valahogy nem izgatta. Visszagondolt az együtt eltöltötte időre, boldogok voltak mind a ketten, még mindig nem érti, hogy miért lett vége ilyen hirtelen.  Nem az volt az oka, hogy nem volt kölcsönös a vonzódás, ha nem valami más...amit nem volt képes neki elmondani. Azon a napon megesküdött, hogy ki fogja deríteni, hogy miért tette szerelme, azt, amit tett. Itt volt az ideje, annak, hogy fény derüljön a igazságra. Miközben Itachi gondolataiba merülve sétált, egy kulcsot szorongat a kezében, amiért a tulajdonosa nagyon dühös lesz, ha kiderül, hogy nála van.

***

Fél órámba tellett mire végre sikerült lenyugodnom. Addigra lakásom maga volt a pokol, minden egyes szobában üvegszilánkok, cserép darabok hevertek, őrizve eredeti alakjuk formáját. Azon kezdtem el aggódni, hogy szomszédaim meghallották-e a hatalmas csörömpölést, mert ha igen, akkor hamarosan kopogtatnak az ajtón, én meg kezdhetek magyarázkodni. Gyorsan elhessegettem ezeket, a gondolatokat, és neki álltam takarítani...hajnali kettőkor. Legalább a takarítás segít abban, hogy levezessem a fölösleges feszültséget. Takarítás közben elhatároztam, hogy nem megyek be dolgozni, túl zaklatott vagyok most ehhez. Két és fél óra alatt összeszedtem a romokat, és még a szemetet is kivittem. (Takarítóm sincs, nem vagyok olyan sokat itthon, hogy bármi ilyesmire legyen szükségem. Véletlenül se akarom, hogy valaki pakoljon a cuccaim között.) Még csak öt óra volt, ezért visszafeküdtem aludni, Gondolhatjátok, hogy abból mi lett...semmi. Összevissza forgolódtam, amikor pedig elszunnyadtam pár pillanatra eszembe jutott a cikk, mire dühösen kipattantak a szemeim. Nyomorúságos egy óráig szenvedtem így, nem volt kedvem tovább szórakozni, ezért feladtam. Nehézkesen fölkeltem, úgy éreztem magam, mint egy élő hallott. Készítettem magamnak egy pohár kávét, hát, ha attól jobb lesz. A forró ital kortyolgatása közben jöttem rá, hogy utálom az életem. Anyámra kellett volna hallgatnom, arra az egyetlen tanácsára, amit valaha adott nekem, még mielőtt bent lakásos suliba dugott. Csak azt nem értem, hogy akkor minek szült meg, ha csak láb alatt vagyok. Már az is felmerült bennem, hogy egy véletlen baleset vagyok, ami elég valószínű, mivel soha életemben nem találkoztam az apámmal.  Két éve nem hallottam anyámról egy szót se. Akkor is csak azért hívott, hogy elmondja mennyire, undorodik a munkámtól, és hogyha valami bajom van, ne próbáljak neki könyörögni. Meg azt is bejelentette, hogy szült még egy gyereket. Ettől teljesen kiakadtam, egy ilyen embernek gyereket... Ekkor jelentettem ki, hogy gyűlölöm az anyám! Ráadásul még azt is a fejemhez vágták, hogy én rángattam bele Hinatát is. Ettől végképp padlót fogtam, és elkezdtem anyámmal üvölteni, mire ő lecsapta a kagylót. Erről jut eszembe, föl kéne hívnom Hinatát, hogy nem megyek be ma. Megittam az utolsó kortyot is, és mobilom keresésére indultam, valahol megtaláltam a fürdőszobában. Kikerestem Hinata számát, és már hívtam is.

-         Halló? (barátnőm hangja elég nyúzott volt, biztosan most kelt. Bezzeg őt nem vadássza a sajtó.)

-         Bocsáss meg, hogy zavarlak, de nagyon rosszul vagyok! Kérlek, mond meg a főnöknek, hogy ma nem megyek be.

-         Nem vagy te beteg! Akkor is bejössz dolgozni, ha bármelyik pillanatban elájulhatsz.

-         Miért is próbálkozom? Téged nem tudlak becsapni!

-         Pontosan!  Mesélj!

-         Majd gyere át, ha végeztél benn. Mindent el fogok mesélni! Ígérem!

-         Hát...jó! Akkor azt fogom mondani, hogy elrontottad a gyomrod, és folyamatosan hánysz, oké?

-         Rendben! Angyal vagy!

-         Tudom! Szia!

-         Szia!

Ha már úgy is a fürdőszobában vagyok, gondoltam egyet és letusoltam. Amint kiléptem a víz alól sokkal frissebbnek, éreztem magam. Elrendezgettem hosszú hajam, ami úgy ült a fejem, mintha szénakazal volna. A fürdő szobai teendőimmel készen lettem, így átmentem szobámba, hogy magamra kapjak egy tréninget. Egyátalán nem voltam éhes, de egészségemre mégis gondolva, egy alma és egy pohár tej kíséretében kiültem a teraszra. Gondolataimba merülve falatoztam, még mindig nem esett le, hogy honnan ismerős az Uchiha név. Miközben a felhőket tanulmányoztam eszembe jutott egy arc. Sóhajtottam egyet, miközben utat engedtem egy könnycseppnek. Gyorsan letöröltem, úgy hogy nyoma se maradjon. Felpattantam, nem akartam ezekre, az emlékekre gondolni, fájtak. Kinyitottam a terasz ajtót, de még mielőtt bementem volna a lakásba, visszanéztem, újabb könnycseppek gördültek ki szememből, keserű ízt hagyva ajkaimon.

-         Sajnálom! – suttogtam, majd bűntudattal telve beléptem nappalimba.

***

Itachi egész este céltalanul bolyongott, de megunta az egészet és hazajött. Öccsével együtt lakott szülei külön kérésére. De ez se volt mindig így, két teljes évig barátnőjénél lakott, addig a bizonyos napig. Belépett a lakásba, hatalmas csend és sötétség fogadta. Felkapcsolta az előszobai lámpát, kilépett cipőjéből, majd leoltva a lámpát, bement a nappaliba. Ahogy gondolta, Sasuke elaludt miközben a TV-t bámulta. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy pofán kell vágnia, de megemberelte magát, és csak a vállát veregette meg.

-         Mi a szar bajod van?

-         Nem itt kéne aludnod, csak az!

-         Mellesleg merre jártál!

-         Sok fele! Mellesleg semmi közöd sincs hozzá!

-         Értem! Dögöljek itthon, még te itt-ott császkálsz, utána végre haza tolod a képed, én meg legyek a rendes öcsike, és ugorjak, ha a bátyó tapsol, mi?

-         Kiszellőztettem a fejem! Most boldog vagy?

-         Itachi szakadj már le, arról a cafkáról!

-         Mi?

-         Tudom, hogy még mindig szereted! Van elég sok picsa rajta kívül is!

-         Ezt most hagyd abba! Soha életedben, nem is láttad, nem is ismered, sőt még a nevét se tudod! Ki kell még valamit vele kapcsolatban derítenem, addig nem szállok le a témáról, vili?

-         Nyugodj má le, na! Mi a faszért kell ordibálni?!

-         Oké, ezt most hagyjuk abba! Te mész lefeküdni, én tusolok, és szintén megyek lefeküdni!

-         Rendben!

-         Ja, és mellesleg Sakura Harunóval ne nagyon próbálkozz! Túl nagy falat lesz neked!

-         Ezt későn mondod, már így is eléggé felidegesíthettem.

-         Micsoda?

-         Majd reggel bratyó, majd reggel.

Sasuke otthagyta az elképedt Itachit, aki lesokkolva állt a fürdőszoba ajtóban. Gyorsan magához térve ökölbe szorította a kezét, és belevert a falba. Vér kezdett csordogálni az erős ütéstől, a fehér ajtófélfán. „Lehet, hogy túl elhamarkodott voltam” állapította meg ingerülten. „Nem fogom hagyni, hogy kihasználjon, megesküszöm! Az sem fog érdekelni, hogy az öcsém! Én figyelmeztettem!” Ellökve magát az ajtótól bement, majd pár másodperc múlva a víz csobogását lehetett már csak hallani. Ekkor még senki sem sejtette, hogy az elkövetkező héttől pokol lesz az életük, tele fájdalommal, és versengéssel