Ez a napom is pont ugyanúgy indult, mint a többi. Unalmasnak, szarnak és fárasztónak. Színésznő vagyok, mostanában elég felkapott. Sok helyre mehetnék dolgozni, de szeretem magam kéretni, és végül odamegyek ahol a legtöbbet, kapom...általában. Már megint későn keltem, és megint leszidnak, hogy elkéstem. A „Jövőre veled itt” című musical-re gyakorlunk. Nélkülem pedig nem megy az egész, mert én vagyok a főszereplő, a helyettesem meg...egy beképzelt szőke ringyó. Sóhajok közepette felkeltem, és ami a kezembe akadt azt kaptam magamra.(Persze figyelembe véve, hogy híres vagyok). Egy farmer miniszoknyára, és egy nyakba kötős fehér fölsőre esett a „választás”, egy gyors smink, pohár kávé, pár falat keksz, és már kinn is voltam. Előszedtem napszemüvegemet, hogy legalább ez takarjon valamennyire. De végülis mit érek vele?...A hajam rózsaszín, nem sok embert ismerek, akinek  szintén ilyen feltűnő a  hajszíne...sőt egyet se ismerek. Utálom a tömegközlekedést (igen kedves olvasóim nincsen kocsim, mert nem tudok vezetni...vagy nem is akarok), annyira undorító az a sok izzadó ember, egymás hegyén, hátán. A hideg kiráz tőle. Pont abban a pillanatban érkeztem a megállóba, amikor a busz is. Felszállok, és leülök egy szabad helyre, pár alkoholista, visszataszító ember (ha nem állat) elkezd nekem fütyörészni, és közben becézgetnek. Itt lenne az ideje, egy biztonsági őrnek...vagy a jogsinak. Inkább a majom, mint, hogy volán mögé üljek! De mivel egyikre se tartok igényt, ezért csak tűröm, vagy inkább már nagyon unom. Komolyan mondom, hogy legközelebb felképelek pár ilyen szemetet! Kinéztem az ablakon, hogy inkább a romló várost figyeljem, mint hogy hülyeségeken gondolkozzam. Annyira elmélyültem a táj szemléletében, hogy észre se vettem, itt az ideje leszállni. Olyan nagy hévvel pattantam fel, és ugrottam le, hogy majd nem orra estem. Miután sikeresen megúszom ezt a kis balesetet, rohanok is be a színház dohos faajtóját hátra hagyva. (Legalább a busz a színház előtt rak le) Mikor megérkeztem mindenki méregetve nézz rám, én meg idétlenül vigyorogtam. Persze rendezőm karba tett kézzel állt a színpad közepén, ugrásra készen, hogy rám vesse magét, és széttépjen. Most jön a fekete leves, már előre féltem.

-         Hol voltál? – kérdezte a tőle megszokott ridegséggel.

-         Elaludtam! – válaszoltam szememet lesütve.

-         Attól függetlenül, hogy híres vagy nem jogosít fel arra, hogy rendszerint késs! Ha nem lennék ilyen előzékeny, már régen repülnél!

-         Tudom! Bocsánat!

-         Kapsz 2 nyomorult percet, hogy átöltözz az első jelenethez méltóan. Hinata megy és segít neked! Gyerünk!

Hinatával már rohantunk is, még mielőtt kitörne a háború. Az öltözök lent voltak az alaksorban. Nekem saját öltözöm volt, nem voltam egybe zsúfolva a többivel. Ezt általában mindenki nagyon is irigyelte, kivéve Hinatát, aki egyben a legjobb barátnőm is. Igazából ketten öltözünk itt, mivel „befogadtam” Hinatát, mert a többiek megvetik, mivel jóban van velem. Nekem vagy talpnyalóim, vagy ellenségeim vannak. Hinata az egyetlen igaz barátom. Nagyon, nagyon szeretem őt, kis korom óta ismerem, szinte együtt nőttünk fel. Mind a kettőnknek nagyon rossz gyerek kora volt, és ha nem vagyunk egymásnak nagyon valószínű, hogy nem itt tartanánk. A szüleink elhanyagoltak minket, szinte nem is törődtek velünk, mert fontosabb volt a munka. Megesküdtünk Hinatával egymásnak, hogy kitartunk egymás mellett, segítünk, ha kell, és soha, de soha nem hagyjuk el egymást. Igaz, hogy nem lakunk együtt, de olyan, mintha testvérek lennénk. Most azonban nincs időm a múlton rágódni, minél előbb át kell vedlenem magam mássá. Az első jelenetben csak egy egyszerű utcai ruhát viseltem. Láttam, hogy Hinata valamin rágódik, de nem akartam megkérdezni, vártam, hogy ő kezdjen neki.

-         Figyelj csak Sakura...ugye nem akarod, hogy kirúgjanak.

-         Ha meg is fog történni, van hova mennem.

-         De én nem akarom, hogy elmenj...és itt hagyj!

-         Nyugi, hugi! Tudod, hogy kit ígértem nem szegem meg! Ha megyek, te is jössz! Rendben?

-         Rendben!

Hinata arca felderült, és elkezdett kifele lökdösni, ő már régen fel volt öltözve szobalány szerepéhez. Miután mi is elhelyezkedtünk, a rendező intett és a narrátor rákezdett.

Adott egy nő.

Adott egy férfi.

Van gyerek-szám szerint hét.

Adott egy hotelszoba.

Adott a házasság köteléke is,

Csak épp nem egymással.

Szeretni azt, aki igazán soha nem lehet a mienk,

Mert családja van, és adott esetben a családját választja

A saját boldogsága helyett.

És így tovább.. A következő 5 órában intenzív próba következett, tele feszültséggel, és utálkodással. Végre kaptunk 1 óra szünetet, amit mi Hinatával ebéddel töltöttünk, egy közeli étteremben. A kedvenc tésztánkat ettük, miközben az élet jelentéktelen dolgairól fecsegtünk. Szeretek Hinatával beszélgetni, megértő, és általában megnevetett. Most is ez történt megint valami hatalmas baromságot mondott. Hirtelen eszembe jutott a darabunk, és elkezdett aggasztani az, hogy nagyon kezdetleges még az egész. Jövő héten premier...Jézusom. Abba hagytam a nevetést, és arcomat gondterhelten kezeimbe temettem. Hinata kérdőn, és aggodalommal telve nézett rám.

-         Nem hiszem, hogy ezt a darabot normálisan össze tudjuk hozni jövő hétre! – szólaltam meg végül egy sóhaj keretében.

-         Ugyan, ne legyél ilyen pesszimista! Meg fogjuk oldani, mint mindig!

-         Csak legyen igazad! Mellesleg mi van Narutóval?

Hinata az említett nevére fülig elvörösödött, én meg elkezdtem kacagni. Mindig elvörösödik, pedig egy ideje már együtt vannak. Leküzdve zavarát ő is elkezdett nevetni, majd köhögni, mivel félre nyelte az éppen szájában lévő falatot. Ezen én még jobban szórakoztam, és szemeim sarkába könny gyűlt, gyorsan letöröltem, ne hogy fekete csíkot hagyjanak arcomon.

-         Szóval minden rendben! – állapítom meg még mindig nevetéstől fuldokolva.

Hinata igazat adva bólintott, majd föl állt a székből, én intett.

-         Gyere, mert ha elkésünk a főnök, szétvág! 

Erre lefagyott a mosoly az arcomról, kelletlenül fölálltam, addig Hinata elintézte a számlát. Utána letörten indultunk vissza, elszenvedni a nap hátra levő részét.

***

Eközben a város másik felében, egy filmstúdióban:

Sasuke Uchiha. Nagyon sok ember ismeri ezt a nevet, és isteníti. Egy híres, jóképű filmsztárról van szó, akiért bárki tűzbe mártaná a kezét. Nem is kell mondanom, hogy női rajongó tábora több ezer főnyi nagyságú. Sasukénak viszont nincs barátnője...pontosabban nem érdeklik a csajok, de az egy éjszakás kalandok annál inkább. Azokban viszont verhetetlen, ha valaki összebírná számolni, hogy hány esete volt már, elég rendesen kiakadna.  Sasuke a munkahelyére tartott, már látta a stúdió jellegzetes alakját. Benyit az ajtón, és lazán lehuppan a szokásos helyére. Napszemüvege alól fagyosan rámeredt titkárnőjére, Karinra.

-         Mikor veszünk új filmet? – kérdezte unottan.

-         Csak a jövő hét után. – válaszolta a lány csillogószemmel.

Karin oda volt Sasukéért, mindent megtett, amit mondott, akkor is ha számára elég kellemetlen. Sasuke már őt is kihasználta...nem is egyszer. Miután végzett vele továbbá csak egy volt a sok közül. De Karint ez az egész nem tudta érdekelni, meg volt felőle győződve, hogy a fiú igenis szereti. Naiv kislány...

-         Miért csak a jövő hét után?

-         Azért, mert a következő filmünk a Rómeó és Júlia. – Sasuke képét látva gyorsan hozzá tette – átdolgozva. A mi Júliánk, pedig egy színésznő, aki jelenleg elfoglalt. – fejezte be magyarázatát Sasuke bátyja, aki egyben a főnök is volt.

-         Mégis miért nem jó innen akármelyik csaj?

-         Azért, mert ezek itt kispályások, viszont Sakura Harunóról ezt nem merném állítani.

-         Kiről?

Itachi, öccse kezébe nyomott egy fényképet. A másik Uchiha elismerően bólintott egyet.

-         Ugye szép? – Sasuke úgy vette észre, hogy bátyjának nehezére esik kimondani ezeket, a szavakat.

-         Kíváncsi leszek, hogy milyen ágyban! – Sasuke arcán egy gúnyos mosoly suhant át. – Ha más dolgom nincs, akkor megyek is!

Itachi elképedve nézett öccse után, idegesen viharzott el irodájába. Egy ajtó csapódás jelezte a döbbent Karinnak, hogy egyedül maradt.

***

Hinatával éppen, hogy csak beestünk. Már mindenki elfoglalta a helyét, és feszülten figyelt...csak mi nem. Barátnőmmel gyorsan leültünk, és szintén feszülten vártunk. Nem szokott a főnök ilyen megbeszéléseket összehozni, csak ha nagy a gáz. Egy kicsit megijedtem amikor, főnököm szemébe néztem. Kibírtam olvasni szomorúságot, büszkeséget, de legfőképp dühöt. Lesütöttem a szemem, egyhangúan kezdtem tanulmányozni a padló repedéseit. Nem tudtam, hogy miért nem kezdi már el...kezdtem elveszteni türelmemet, mikor hirtelen megszólalt szokásos dörgő hangján. Akaratlanul összerezzentem, és kényszeríttetem magam, hogy felnézzek.

-         Fontos dolgot fogok bejelenteni! – itt jelentősség teljesen rám nézett- A jövő heti premier után Sakura helyét átveszi Ino...

Mindenki döbbenten nézett hol rám, hol a főnökre. Nagyon megijedtem. Hát vége...Hinatának igaza lett volna. Nagyon halkan, és keserűen fölnevettem.

-         Hallgassatok végig! Mindez azért történik, mert sakura egy ideig elhagyja a köreink. – Ino gúnyosan mosolygott rám – Egy főszerepet kapott, méghozzá egy filmben. Nagyon nehezen, de belementem az egészbe, a saját kárunkra. Sakura...jövő hét után kezdesz új munkahelyeden. – na persze...csak azt hiszi! – Tudom, hogy mi a véleményed erről az egészről, de amit végzel, rögtön visszajöhetsz! A film címe: Rómeó és Júlia. A második világháború idején játszódik a történet, amikor is két ellenséges vezető gyermekei beleszeretnek egymásba. – megengedtem magamnak egy grimaszt – Sasuke Uchihával fogsz együtt játszani.

Mindenki felhörrent, Ino pedig meg tudott volna ölni a pillantásával. Értetlenkedve néztem az irigykedő arcokra, végül csak ennyit sikerült kinyögnöm.

-         Az ki?

Ez már sok volt a többieknek, lenézően méregettek, hogy „Még ezt se tudja?”

-         Ja persze! – csapott homlokára rendezőm – Te nem vagy ilyenekben tájékozott, jelenleg ő a leghíresebb filmsztár.

Pont ez kellett ahhoz, hogy fel menjen a pumpa. Megszorítottam szoknyám szélét, és gyorsan elkezdtem magamban számolni. Már előre láttam, hogy milyen lehet az emlegetett személy...öntelt,bunkó,lenéző és...és...nagyon jól nézhet ki. Véletlenül kicsúszott a számon egy sóhaj, mire Hinata felkapta a fejét, és kérdőre vont szemeivel. Csak intettem a fejemmel, hogy semmi gond.

-         Rendben! – mentem bele végül keserűen, és izgatottan.

Főnököm szeme egyszerre ragyogott fel, és komorult el. Nem tudtam mire vélni...először. Később leesett, hogy nem akarja, hogy menjek mégis elvárja. A nap további részében totálisan elkalandoztak a gondolataim, valamiért melegséggel töltött el az Uchiha szó. Fogalmam se volt, hogy honnan ilyen ismerős. Jól eső borzongás futott végig rajtam, amikor arra gondoltam, hogy most nagyobb fába vágom a fejszém. A délutáni próbán folyamatosan megbotlott a nyelvem, nem engedelmeskedett a lábam vagy karom, esetleg egyik sem, és rettenetesen fáradt voltam. Meglepetésemre rendezőm egyátalán nem szúrt le, hanem haza küldött, hogy gondoljam át az egészet, és pihenjem ki magamat. Így hát Hintától elbúcsúzva haza mentem, hogy felkészüljek monoton napjaim változására.