Naruto - G-Portál

Félálmomban voltam, amikor megszólalt a csengő. Ijedtemben leestem az ágyról, nyögések közepette felkeltem, és a kulcssomomért indultam. Enyhén lüktetett a fejem, a jobb karom is sajgott az esés súlyától. Végül is kinyitottam az ajtót, ahol Hinta álldogált, láthatóan idegesen.
- Mi tartott eddig? – rivallt rám.
- Neked is, szia!
- Szia!
- Csak félálomban voltam, ennyi! Kérsz valamit inni?
- Igen, de ne fáradj, majd elkészítem magam!
- Rendben, te tudod! Addig add oda a cuccod! – javasoltam.
Hinata eltűnt a konyhában, én pedig lepakoltam a cuccait, a kanapéra. Elvettem a kis asztalról az üres poharam, és csatlakoztam Hinatához. Barátnőm már a kávét rakta a kávéfőzőbe, utána elindult a poharas szekrény felé.
- Neked csináljak? – tudakolta.
- Igen, köszönöm!
Lerogytam egy székre, amíg ő előpakolta a poharakat, a hűtőből pedig kiszedte a többi hozzávalót. Unottan néztem tevékenykedését, most nagyon örültem, hogy Hinata szinte otthon van. Nem lett volna erőm ezt nekem végig csinálni, ráadásul a fejem egyre jobban lüktetett. Utáltam a gyógyszereket, de nem bírtam tisztán gondolkozni, ha ennyire fáj a fejem. Legszívesebben kiugrottam volna az ablakon, de valahogy nem éreztem magam ennyire elszántnak.
- Hinata, légy szíves agy egy Aszpirint. - szólaltam meg rekedtes hangon.
- Ennyire fáj a fejed?
- Igen, mindjárt szétrobban.
- Értem. Tessék itt a gyógyszered és a bögre kávéd!
- Köszönöm! – hálálkodtam, és lenyeltem a keserű gyógyszert.
Hinata csinálta a legjobb kávét a világon. A többi gépi, vízízű szar ehhez képest semmi. Egy ideig mind a ketten csendben, kortyolgattunk a forró italt. Minden olyan nyugodt volt, azt kívántam, hogy álljon meg az idő, és minden maradjon így. Nem akartam szembe nézni a jövővel...vagy csak nem bírtam. Úgy éreztem, hogy sok seb fel fog szakadni, ha elkezdődik a forgatás. Nem akarok ennyi időt Itachi közelében tölteni, még a végén miattam fogják megölni. Beleborzongtam a gondolatba, és hatalmas bűntudat uralkodott el rajtam.
- Miért vagy ilyen nyugtalan? Mesélj csak, mi történt ma? - rákaptam a tekintetem, lágyan visszamosolygott rám.
- Előtted semmi nem titok?!
- Veled kapcsolatban, nem!
- Na, ez szép!
- Inkább térjünk vissza a témára! – unszolt. Igaza volt, végül is ettől talán megkönnyebbülök. Sóhajtottam.
- Ma itt járt Itachi, és bejelentette, hogy ő film rendezője. Közben arra is rájöttem, hogy Sasuke, Itachi öccse. Egy kicsit össze vagyok zavarodva, - foglaltam össze röviden a nap fontos eseményét.
Hinata döbbenetében mellé öntötte a kávéját. Szitkozódva pattan fel, mivel még forró volt. Egy vizes szivaccsal próbálta eltüntetni a nyomokat, ami nem ment maradéktalanul, de azért nem lett rossz a végeredmény. Letörölte az asztalt, majd visszaült. Úgy láttam, hogy nem akar semmit hozzá fűzni, ezért folytattam.
- Az, az igazság, hogy nem akarok Itachi közelében lenni, mert félek, hogy...valami baja esik miattam. Azon pedig nem tudnám túl tenni magam. – a sírás szélén álltam. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de nagyon zavart. Nem szoktam ilyen gyenge lenni.
- Sakura, ne félj! Nem fog semmi történni, jó? Csak tartsd távol magad tőle, amennyire csak tudod.
- Tisztában vagy vele, hogy mit kérsz? – csattantam fel – Sokkal jobb volt minden még mielőtt találkoztam vele. Azóta belekeveredtem egy gyilkossági ügybe, szerencse hogy még élek. Aztán ott kellett hagynom azt aki, az életemet jelentette, hatalmas fájdalmat okozva ezzel neki. Te nem láttad a tekintetét, tele volt keserűsséggel! – fakadtam ki. Nagyon kellet koncentrálnom, hogy ne hogy elsírjam magam. Sikerült lenyugodnom, visszaültem a székbe, mivel kitörésem közben felpattantam. – Bocsánat!
- Semmi baj! Viszont lenne egy tanácsom! Nevess, ha jó kedved van, dühöngj, ha dühös vagy, és sírj, ha sírnod kell! Sírás után úgyis megkönnyebbülsz, és így újra tudsz nevetni. Csak magadnak ártasz, ha visszafojtod érzéseid, és mosolyt erőltetsz az arcodra. Rendben?
- Hinata....köszönöm! – rebegtem.
Utat engedtem minden fájdalmamnak. Sós könnyeim áradatként folytak le arcomon. Itt volt már az ideje, hogy kibőgjem magam, nem is emlékeszem, hogy mikor sírtam utoljára. Hinata leguggolt mellém, és átölelt, gyorsan viszonoztam az ölelést. Nem próbált megnyugtatni engedte, hogy mindent kiadjak magamból. Nem akartam sokáig itatni az egereket, de tényleg jól esett a sírás. Teljesen eláztattam Hinata vállát, mire kiadtam magamból mindent.
- Ne aggódj, van nálam váltó felső! Jobban érzed magad?
- Igen, sokkal jobban vagyok!
- Megmondtam!
Elkezdtünk nevetni, felszabadultan, mindent elfelejtve. Átmentünk a nappaliba, ahol további két órát beszélgettünk. Már nem éreztem annyira nehéznek a súlyt, boldog voltam és önfeledt. Hinata hat óra fele elment, mert még dolga volt. Én még mindig Nejin nevettem, a fejem egy paradicsomhoz hasonlított.
- Csak meg ne fulladj! – dorgált barátnőm – Akkor holnap után?
- Oké! Addig, szia!
Adtam neki két puszit, és elment. Már görcsölt a hasam, Ezért igyekeztem megnyugodni. Nagyon fáradt voltam, ezért azt gondoltam, hogy elmegyek tusolni, aztán tv-t nézek, és megyek aludni. Már törülközőben voltam, amikor megszólalt a mobilom. Először úgy gondoltam, hogy nem érdekel, de csak nem akarta az illető feladni. Ezért kelletlen átcammogtam a nappaliba, és felvettem.
- Halló?
- Sakura Harunóval beszélek?
- Igen!
- Remek! Az én nevem, Sabaku No Temari, és a film egyik szereplője vagyok. Szeretném, ha holnap találkoznánk, gondoltam bemutathatnám neked a többieket, végülis nem kellemes dolog idegen helyre menni, nem igaz?
- Ez kedves tőled! Benne vagyok!
- Rendben! Holnap délután?
- Oké!
- Kettő fele odaérek! Szia!
- Szia!
Hirtelen nagyon jó kedvem kerekedett. Úgy éreztem, hogy nem is lesz ez az egész annyira rossz. Dalolgatva álltamba be a tus alá. Most semmi sem ronthatta el a kedvem. Azért titkon bíztam benne, hogy ott lesznek Itachi haverjai, mert már régen láttam őket. Miután végeztem, úgy döntöttem, hogy inkább Anita Blake-t olvasok. Pár óra olvasás után elégedetten hajtottam állomra a fejem.

4. fejezet